Hasznos tanácsok azoknak, akik most készülnek
[nálunk] demó felvételt készíteni:

Az első kérdés mindig az, hogy mit és milyen minőségben szeretnénk felvenni.
A második az, hogy mindez mennyibe kerül, pontosabban, hogy mennyit szánunk rá…

Azt még a stúdióba vonulás előtt el kell dönteni, hogy demót, vagy egy teljes értékű albumot (esetleg ahhoz csak dalokat, alkotóelemeket) rögzítünk-e. Mindkettő más és más előkészületet, felvételi- és munkamódszert igényel. Emiatt az áruk is különbözik.

Itt elsősorban a demó felvételekre való felkészüléshez lehet segítséget találni.

A TLS zeneház stúdiójában általános esetben egy három számos demóhoz elég 2 nap, ez kb 20 óra munkát jelent. Azt, hogy ez mégis pontosan mennyi időt jelent, nehéz megmondani, mert túl sok mindentől függ: a számok összetettsége és hossza, a zenekar tagjainak száma és felkészültsége, a hangszerek állapota és még sok, ehhez hasonló dolog befolyásolja. A legtöbb esetben nyugodtan alkamazhatjuk azt az alapszabályt, hogy hangszerenként egy szám (1 egy sáv) felvételéhez egy óra stúdióidő szükséges. Ebből hozzávetőlegesen kiszámítható az is, hogy mindez normál stúdióáron mennyibe is kerülne. Aki a demóakciónkban jön hozzánk, az ehhez képest jókora kedvezményben részesül úgy, hogy ez garantáltan nem megy a minőség rovására.

Amikor közeledik a felvételek ideje…
  • A gitárosok és a basszusgitárosok néhány nappal a stúdiózás előtt cseréljenek húrt. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy be is kell azokat játszani, hogy beálljanak a stúdiózás idejére. A teljesen új húrok - bár szépen szólnak - hamar elhangolódnak.
  • Dobosok: nem árt a bőrcsere és a jól megtísztított a cinek szebben szólnak. Célszerű beolajozni a lábgépet és átnézi az egész hangszert, hogy a stúdióban már semmi ne lötyögjön, nyikorogjon és ne zörögjön. Az volna a legjobb, ha a dobos a felvételeket megelőző napon bejönne a stúdióba és beszerelné, behangolná a dobot, mi pedig ezalatt jól elhelyeznénk a mikrofonjainkat és megbeszélhetnénk a továbbiakat is. A taktjelre való gyakorlás - ha kell - a felvételeket megelőző időszakban szükséges. A stúdióban többnyire már késő megtanulni.
  • Ha billentyűs is van az együttesben és nem akarja hozni a hangszerét, akkor az a jó, ha előre rögzíti a szólamait MIDI-ben és csak azt hozza el hozzánk. Ezekhez azután vagy közösen keressük meg a nálunk található legjobb hangszíneket, vagy a saját moduljának a hangszíneit rögzítjük a felvételi projektbe. Jól jönnek ezek a sávok pl. a dobok feljátszásakor.
  • Az akusztikus hangszeresek a felvételek kezdete előtt 2-3 órával már hozzák be a stúdióba a hangszereiket, hogy azok átvehessék a benti hőmérsékletet és páratartalmat. Senkinek sem jó az, ha a felvétel közben, alattomosan hangolódik el a hangszer…
  • Az énekesek szerintem jól tudják, hogy mi az, ami a saját torkuk számára a legjobb…

A dalok tempóját a zenekarnak jóval a felvételek megkezdése előtt, a próbákon kell meghatároznia, ugyanis pl. a dobok rögzítése után már körülményes ezen változtatni. A MIDI-ben elkészült mankó a legpraktikusabb segítség az egész zenekarnak a felvételek során, mert ebben a tempóváltások is pontosan rögzíthetők és mindig tudjuk azt is, hogy hol is járunk a dalban.
Érdemes mindenkinek a saját szólamát dalonként végigjátszani magában, egyedül. Nagyon tanulságos és érdekes szokott lenni…

Mi is fog történni?

A mikrofonok elhelyezése, a kábelek bedugása és némi technikai beállítás után rögzítjük a zenét. A felvétel többféleképpen is készülhet: játszhat a zenekar egyszerre, vagy pedig hangszerenként (időben külön-külön, hallva az addig már feljátszottakat). Az első módszert olyan zenei műfajok esetében alkalmazzuk, ahol az együttjátszás elengedhetetlen (jazz, népzene, más improvizatív zenék) A sávonkénti felvétel általában a leghatékonyabb a legtöbb zenei műfaj esetében, ezért demó felvételek készítésekor mi is ezt alkalmazzuk leggyakrabban. Ilyenkor a hangszereket sorban, egyesével rögzítjük. Általános esetben először a ritmikai alapokat vesszük fel, majd a harmóniákat játszó hangszereket, végül a szólók, a vokálok, az éneksávok következnek. A felvételek után a mix és a mastering következik.

Most azonban térjünk vissza az elejére, hogy részletesebben is sorra vegyük, kire milyen feladat vár.

Kezdődik a felvétel…

Az első rész a ritmushangszereké. Rögzülnek tehát a dobok, a basszus és ha minden jól megy, a gitárok is. Ez egy hosszú nap lesz, de majd sokat pihenünk, ha minden kész. Ki lehet bírni…

  • Nagyon fontos, hogy a felvételek kezdetén közösen megtaláljuk a dalok jó tempóját. Például, ha csak akkor derül ki, hogy túl gyors egy dal, amikor már a szólót játssza a gitáros, azon nehéz segíteni. Vannak eszközeink, amivel változtatható a tempó, de egészen biztosan nem fog tőle jobban szólni a végén a szám.
  • A dobokat igyekszünk addig venni, amíg a lehető legjobb nem lesz. Ez azért fontos, mert erre alapozva rögzítünk később minden más hangszert és ha ebben hibák vannak, az kihatással lesz a muzsika egészére. Lehet ugyan editálással is remek eredményt elérni, de mi azt szeretnénk, hogy a zenész felkészültségét tükrözze a demó felvétel, nem pedig a hangmérnökét.
  • A basszusgitárt alaphelyzetben vonalban, az AUDIENT előfok hangszerbemenetén keresztül vesszük fel. Ez praktikus megoldás, ha a basszust és a dobot egyszerre akarjuk rögzíteni. Ezzel időt lehet spórolni. Nyilván van mód saját vagy bérelt előfokon/erősítőn történő felvételre is.
  • A gitárokat vehetjük alapról (saját/kölcsön) mikrofonozva, vagy a basszusnál említett módon, előfokon át, Pro Tools plugin hangját hallgatva. A TLS zeneházban Eleven TDM, Line6™ és AmpFarm3 TDM használatos, széles teret adva a gitársound megkreálásának (akár még keveréskor is, hiszen csak a nyers, gitárból kijövő hangot rögzítjük). Ha ez a sound nem tetszik, akkor jöhetnek a fejek, a ládák, a kombók és a pedálok! Semmi elől nem riadunk vissza. A legprofibb mikrofonpark várja az erősítőiteket. De azt azért ne feledjük: demót készítünk!

Az a helyzet, hogy az első dalt általában tovább tart felvenni, mint az összes többit. Ennek legtöbbször a sound keresése, a mikrofonok elhelyezése, a zajok kiszűrése, a fejhallgatók beállítása és a stenk érkezése (vagy nem érkezése), meg egy csomó minden az oka. A többi dalnál már - a tapasztalatok birtokában - gyorsabban haladunk.

A második nap…

Ha az első napon nem jutottunk el eddig, akkor a második a (gitár)szólóké, a szintiké, minden más hangszeres sáv felvételéé, a végső harmóniák feljátszásáé, de legfőképp az éneké és a vokáloké.

  • A billentyűs hangszerek rögzítése egyenesen a hangszer kijáratáról, vonalban történik. Ha már használtuk korábban a MIDI jeleket a dobfelvételnél, akkor egyszerűbb a Pro Tools MIDI kijáratával összekötni a hangszert és úgy felvenni a hangját. Ebben az esetben a szintis csak néz, nem játszik. Hogy ez pontosan hogyan is megy, beszéljétek meg Túróval (+36209434300 vagy mail@tls.hu)
  • A gitárszólók nagyon gyorsan rögzíthetőek, ha azok már korábban megszülettek. Gyakori hiba az, hogy a felvétel közben alakul ki a szóló és a kiforratlansága miatt nem mindig illeszkedik a zenébe, vagy nem pont olyanra sikerül, amilyennek megálmodtátok…
  • A vokálok megírásában - ha szükség van rá - Bandi személyében tapasztalt hangszerelő-zenész áll a zenekarok rendelkezésére.
  • Az énekfelvételek előtti napokban az énekesnek kímélnie kell a hangszálait. Nem illik pont ekkor torokgyíkot és egyéb nyavalyákat kapni… Eddig is, de az énekfelvételeknél különösen fontos, hogy a visszahallgatás kifogástalan legyen, ennek érdekében vagy fél tucat különböző típusú és hangzású fejhallgatót tartunk. A szokásosnál több időt szentelünk ezek jó beállítására azért, hogy technikai akadálya biztosan ne lehessen a tökéletes hang felvételének.
Amikor véget ért az összes felvétel…

Ha mindent felvettünk, kevés esztétikai igazítás (editálás) után jöhet a keverés. A vágások és a keverés korai fázisában szükségtelen, hogy a zenekar a stúdióban legyen. Remek alkalom ez például az étkezéshez (sör+ilyesmi, a közelben remek lehetőségek találhatók)…
Az összes sáv alapos beállítása az első szám esetében mindig több időt vesz igénybe, de a következőknél már gyorsabb a haladás, hiszen a keverő bizonyos beállításai másolhatóak. Ekkor kerülnek az effektek a helyükre, itt dől el, hogy melyik hangszer milyen hangos legyen és mekkora dinamikával szóljon, hol helyezkedjen el a zenében, a zene terében.
Ne veszítsük továbbra sem szem elől azt, hogy demó felvétel készült, így, ha mindenki megelégedésére elkészült a keverés, jöhet a pompás mastering.

A zenekaroknak audio CD-n adjuk oda a számokat, de egyéb bármire is - ami számítógépbe dugható - rámásoljuk.

Itt, a végén jön el a fizetség ideje is. Ez történhet készpénzben, átutalással, vagy paypal-lal.


Ha szükséges, bérelhető nálunk dobfelszerelés, de cineket, a pergőt, a lábgépét és a kedvenc dobszékét minden dobos hozza magával!

Toma    


© TLS zeneház / 2005-2012    |    Oldaltérkép    |       |    e-mail : mail@tls.hu